Tisztelt Betegeink!
Az új koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma módosított egyes egészségügyi tárgyú korábbi rendeleteket.
Ezen intézkedések a fertőzés terjedésének visszaszorítását szolgálják, amelyek csökkentik az orvos-beteg találkozás szükségességét.
Fogorvosi ellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható.
A közgyógyellátásra való jogosultság a veszélyhelyzet időtartama alatt,
majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad.
A keresőképtelenségről szóló igazolásokat nem kell 2 hetenként kiállítani. A stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus
vényen történő rendelése, valamint a betegeknek adott tanácsadás
távkonzultáció során is történhet.
Az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és
gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.
A veszélyhelyzet végéig csak sürgősségi műtétek hajthatók végre. Az ütemezett műtétek elhalasztásra kerülnek.
A gyógyszerekre vonatkozó változások: felírási igazolás nélkül is kiváltható a hozzátartozó gyógyszere. A gyógyszer kiadható annak, aki megmondja a beteg TAJ számát és a saját személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolja.
Csongrád, 2020. március 16.
Tóth Irén intézményvezető