Zsédenyi Adriennel az első találkozásom még a Cotton Club Singers időszakában történt. Abban az időben még tinilap főszerkesztője voltam, Adrienn meg akkor ismerkedett a sztárrá válás lépcsőfokaival. Már akkor felkeltette a figyelmem. Tudtam, hogy fogom még önállóan is színpadon látni. Így is lett! Később már női magazinom címlapjára fotóztuk, mint sikeres énekesnőt.  Zsédában egy szakmájában maximalista és végtelenül finom, nőies és érzékeny művészt ismerhettem meg.  Örültem, hogy a december 9-i Csongrádi Adventi koncertje miatt egy interjúra újra kapcsolódhattunk. 

Szomszédos városunkban végeztél a drámatagozaton. Hogy került a pápai lány Szentesre? 

Nagyon sokáig nem vált szét bennem az éneklés és a színház, kerestem a lehetőségeket mindkét irányban. Amikor középiskolát kellett választani, Szentes, a Horváth Mihály gimnázium, és az akkoriban nagyon híres drámatagozata szinte mágnesként vonzott. Úgy éreztem ott lesz az a következő lépcső, amire szükségem van. Végül csak két évet jártam oda, mert Sík Olgához kerültem Budapestre és ezzel el is dőlt, hogy az éneklés marad az én örök életre szóló pályám, szerelmem.

Milyen emlékeid vannak a szentesi gimis évekről?

A mai napig tartó barátságokat köszönhetek Szentesnek. Elképesztő közösségi élet volt ott, rengeteg közös program, együtt gondolkozás, ami nagyon összehozta azokat, akik oda jártak. Persze meg kellett küzdenem azért, hogy be tudjak illeszkedni, de ez nem tartott sokáig! 

Sokan a Cotton Club Singersből ismerhettek meg. Bátor lépés volt kilépni a zenekarból és szólókarrierbe kezdeni. Miért hoztad meg ezt a döntést?

Nekem mindig is kiemelkedően fontos volt, hogy a saját dalaimat énekelhessem, a saját érzéseimet, gondolataimat, úgy, ahogy én szeretem. elképesztően jó évek voltak akkor már mögöttünk az együttessel, de bennem mindvégig ott dolgozott a hiányérzet. Úgy éreztem, hogy igazán csak akkor találom meg a saját hangom, ha a saját dalaimat hívhatom életre.

És ezzel „megszületett” Zséda. Mennyire tudtál kiteljesedni ebben a szerepkörben?

Zséda én vagyok. Nyilván van benne „szerep” hiszen a színpadi énje senkinek nem alkalmas arra, hogy mondjuk reggelit csináljon a hajnalban uszodába induló kamasz gyerekének. De Zsédát én hívtam életre, én formálom, belőlem egy darab. Ahogy haladok előre a pályámon úgy vagyok egyre magabiztosabb abban, hogy tudom mire van szükségem, tudom, hogy miről és hogyan szeretnék énekelni, és ebbe bátran bele is állok. Mindig fontos volt nekem, hogy magam alakítsam a saját dalaimat.

Melyik eddigi zenei produkciódra vagy a legbüszkébb?

Mindig éppen az aktuálisra. Mert soha nem könnyű a következő lépés, mindig újra és újra meg kell harcolnom az álmaimért, a következő dalért, koncertért. Mire a közönség elé kerül persze már kiforrott, úgy tűnik szinte jön magától, de ez soha nem igaz. Most épp zajlik az Adventi turném a zenekarommal, de én fejben már a jövő nyáron pörgök, azt tervezem, hogy ott miként tudunk egy még nagyobb, még szebb show-t mutatni a közönségnek. 

Minden évben valamilyen különleges produkcióval leped meg a Zséda rajongókat. Milyen terveid vannak a jövő évre?

A Margitszigeti Szabadtéri Színházban tavaly nyáron mutattuk be a Díva című koncert showmat, a jövő nyár erre a produkcióra fog épülni. Terveink szerint az ország több pontjára is elvisszük, bemutatjuk majd a közönségnek. És közben készülnek sorban az új dalok. Éppen a napokban lepleztünk le egyet a készülő újakból a TV2 egyik műsorában Dolhai Attilával.

Megszámlálhatatlanul sok címlapon szerepeltél már. Szépséged, fittséged hogyan őrzöd meg? Mi a titkod?

A rendszeresség. Legyen szó táplálkozásról, arcápolásról vagy a mozgásról én nem a kampányszerű nagy varázslások híve vagyok. Soha nem csináltam például szélsőséges diétákat. De minden nap teszek egy picit azért, hogy egészségesen, jól legyek. 

A művészi munkásságod mellett még jut időd a társadalmi szerepvállalásra is. Miért fontos ez számodra?

Nagyon sok ügy van a világban, ami mellett ki kell állni, és nagyon sok hang, akikre nem figyelünk oda, nem jut át azon az állandó zajon, amiben élünk. Mi közszereplők abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy figyelnek ránk.  Ezért ezt kötelességünk használni számunkra fontos ügyek érdekében. Nekem évek óta ilyen felkarolt témám a családon belüli erőszak ügye. Amikor az Ajtók mögött című dalomat készítettem még nem nagyon beszéltek erről a témáról. Szerettem volna, ha az érintettek tudják, hogy van, aki kiáll értük, és nincsenek egyedül a problémájukkal. Ma talán már egy fokkal jobb a helyzet, de még mindig nem lehet eleget beszélni róla, mert a megoldástól még mindig fényév távolságra vagyunk. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy csongrádi koncertem bevétele is jótékony célt szolgál majd.

Közeleg a karácsony. Hogyan készülsz az ünnepekre?

Ez nagyon izgalmas időszaka mindig az évnek. Az adventi koncerteken igyekszem megteremteni azt a hangulatot, hogy mindenki úgy mehessen haza, hogy beköltözött a karácsony csodája a lelkébe, hogy azzal a széppel és jóval, amit tőlünk kap létrejöjjön valami féle karácsony varázs, feltöltődés, ellazulás. És eközben persze készülök a saját karácsonyunkra is otthon. Díszítem a lakást, gyűjtöm az ötleteket, hogy ki mire vágyik, bújom a recepteket, hogy mi kerüljön az asztalra.

Minden családnak megvan a maga karácsonyi hagyományos étke. Mi nem maradhat ki az ünnepi asztalról nálatok?

A karácsonyi vacsoráért főként anyukám a felelős, ő sürög forog napokon keresztül, hogy mindenkinek a kedvében járjon hagyományos, és új fogásokkal egyaránt. Részemről nincs karácsony beigli nélkül. Alig várom, hogy kikerüljön a karácsonyi kirakatokba, ahol csak járok megkóstolom. 

Az advent az ünnepre hangolódás időszaka. Mit jelent számodra ez az időszak és mit üzensz a csongrádi közönségnek? 

Apukámnak van egy nagyon bölcs mondása: A karácsonyt nem megrendezzük, a karácsony eljön! Szóval nem kell se belehalni, se túlvállalni magunkat. Egy jó szó, egy közös társasozás, vagy együtt főzés sokkal többet ér egy személytelen, sokszor erőn felül beszerzett ajándéknál. Egymásra figyeljünk, meg kicsit befelé, és higgyék el, ott lesz bent, amit olyan nagyon vágyik mindenki így az ünnepre gondolva.

 

Palásti Márta